A magyar futball igaz története

Ez a meccs kicsit máshogy alakult, pusztító 8-1-et mértek ránk a hollandok. Devecseri Szilárd nevében is elnézést kérek.

Jobban kedvelem a győzedelmeskedő, mint a szerethető válogatottat, de amikor 5-3-at játszottunk az előző selejtező sorozatban Hollandiában, akkor egy pillanatra felsejlett, hogy mit is akar mondani Egervári Sanyi bácsi a szerethető válogatottal. Félidőben mentek 1-0-ra a hollandok, aztán Rudolf egyenlített, Gera fordított, hogy utána a 75. percben 3-3-ra mentse a meccset. Aztán persze kikaptunk 5-3-ra, de ez most mindegy.

Az a második félidő a magyar válogatott csúcsteljesítménye volt az elmúlt években (pedig négy gólt kaptunk), még a pökhendi kis pöcs hollandok is lekókadtak egy pillanatra, és akkor el lehetett hinni, hogyha a magyar válogatott ihletett állapotba kerül, akkor tud döntetlent játszani egy élvonalba tartozó csapat ellen, és ha ez összejönne ma este, akkor elégedettek lehetnénk. Még akkor is, ha valószínűleg nem lesz elég semmire. 

Nem az olyan kandúrkákat kéne piedesztálra emelni a magyar televízióban, akiknek az egyetlen jó tulajdonságuk az, hogy csinosan áll rajtuk a slim-fit ing, meg hogy biztosan nem mondanak olyat, amiért érdemes lenne nem elkapcsolni a szünetben, hanem az olyan macskákat, mint a Koszta Jani. Minden hétköznap reggel fél ötkor kel, 5.50-kor blokkol a gyárban, és ezt nem én találom ki, hanem ő meséli, amikor 54 éves korában bejelenti a visszavonulását, aztán délután megy edzést tartani Újpestre a gyerekeknek. Követelem, hogy Koszta János legyen a szakértő a holland-magyaron, mert ő a futballkultúra maga!

Mert ő nem hümmög, meg vonogatja a vállát, hanem belemondja a kamerába, ha valami szar volt, és még azt is, hogy cikinek érzi, hogy ő párszoros válogatott volt, most meg mindenféle zsúrpubik néhány meccs után már ott vannak, ahol ő volt 15 év bohócliga után, mert benyomják őket a menedzserek. De Koszta Jani azoknak is üzen, akik nem tudják, milyen macska volt ő valamikor, "tegyétek be a videókazettákat, ha látni akartok valaha védeni, mert a pályán többet nem lesz rá lehetőségetek".

A magyar futball Európa középmezőnye, de a bundán szocializálódott magyar szurkoló egyenesen az európai összeesküvés-elméletek élmezőnye, ebből pedig egyenesen következik, hogy Szalai Ádám nem lázas, hanem éppen ördögi cselt vet, amiért nem játszhatott az észtek ellen. A lázmérőt a fűtőtesthez dugdossa szobája magányában, és közben Egervári Sanyi bácsi leváltásáról fantáziál.

A magyar válogatott ritkán sem tud úgy jól teljesíteni a nagy meccseken, ha előtte feszültség van az öltőzőben, vagy ha a játékosok úgy érzik, hogy komolyabb elvárást fogalmaztak meg velük szemben. És mivel most mind a két eset fent áll, ráadásul az elmúlt 3 évben 4 meccsen 19 gólt kaptunk a hollandoktól, akkora azt hiszem kijelenthető, hogy egyáltalán nem hiányzik most ez a holland-túra.

(Szalai a hétvégén két gólt rúgott, tizenegyest és kiállítást harcolt ki a Schalkéban.) 

Az egész egy bedobásba tartó jó lövéssel kezdődött, Szolnoki Roland (leendő válogatott labdarúgó) ballal megpróbálta, majd jött Vermes Krisztián (korábbi válogatott labdarúgó), aki testtartásával és fejmozdulatával azt üzente, hogy a labdát ő bizony most magabiztosan kiemelte a mezőnybe. Az alap, ugye, hogy végy egy jó kapust.

Bár az utolsó hat meccséből ötöt elvesztett a Pápa, nem lehet mondani, hogy nem tesznek meg mindent a fiúk a sikerért. A vezetőség például éppen megszabadult a korábban korszakos tehetségnek kikiáltott Tóth Bencétől, valamint a több bohócligás csapatban is megfordult, a kapu fölé bombázott tizenegyesek egyik avatott szakértőjének számító, Ivancsics Gellérttől.

Igaz, egyikük sem játszott már az elmúlt időszakban, Ivancsics Gellért meg nagyjából soha, de Győrben a négy kapott gól után nélkülük is egészen pofás dolgokat művelt a Pápa, ez a kapufa utáni dupla ollózás és tarkórúgás különösen megkapó volt.