A magyar futball igaz története

2-1-re verte a Haladás hazai pályán az ország halálcsillagát, de ehhez nagyban kellett a bíró teljesítménye. Az első Haladás gól nyilvánvaló les volt. Komolyan mondom írni kéne, amikor egy edző azt mondja, hogy ő nem szokott foglalkozni a bírókkal, de most kivételesen lenne a témában mondanivalója, rengeteget röhögnék. 

Aztán persze egy tizenegyest sem adtak meg a Felcsútnak, amikor Zsolnai elöl kézzel tisztáztak, de vegyük észre, hogy Zsolnai ügyetlenül már akkor kezelt, amikor az ellenfél még nem, de a jól helyezkedő bíró nem ítélt semmit. Aztán Radót szabályosan szerelték a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott, aztán szabálytalanul, amiért nem, meg is érett egy jó hármas osztályzat Andó-Szabónak a tizes skálán.

A válogatott Guzmics Richárd pedig a végén újra megmutatta, hogy nem középhátvéd, hibája miatt kiállították csapattársát Fehér Zoltánt. Könyörgöm, ne hívjuk meg többet. A Haladás azt csinál, amit akar, az nem érdekel.

Szánalmas, béna, nemzetvesztő, a lelkekbe tipró, ügyetlen, borzasztó, a profi létet megkérdőjelező gólokat kapott a magyar válogatott Romániában, egy olyan román csapattól, amelyet tavasszal kellett volna megverni itthon, hogy ne megint idegenben kelljen 50 ezer román előtt ésatöbbi, de olyankor nagyon nehéz, amikor két olyan középhátvéddel játszol, amelyikből az egyikről egy éve még azt hittem, hogy egy dél-szláv a Haladásból. Guzmics Richárd az első percben megadta az alaphangot egy klasszikus nemzetvesztő öngólpasszal.

És, mint a magyar futball klasszikus bukásainál általában, most is érkezett a menetrendszerű összeesés a hiba után. Minden párharc a románoké lett, a tökös gyerekekből összetört tinifúk lettek nálunk, és a huszadik percben már egyértelmű volt, hogy csak az a kérdés, milyen jól fog védeni Bogdán Ádám (szerencsére elég jól). De a bombagólt senki sem védi.

A második félidőt a szerencsésebbek már nem látták. Nevetséges volt a védekezés, a románok rendszeresen egy az egyben vihették Bogdánra a labdát, aki a legjobb magyar volt Knézy Jenő mellett. Knézy, apja legszebb hagyományait idézve, az általános apátiáját, és kirívó baromságait levetkőzve, kivételesen figyelte a meccset, és végig teljes szívvel ekézte a fiúkat. 

Még persze lehet számolgatni, de az úri kaszinókban, és a lovin is már letettek a magyar csapat továbbjutásáról, mert értelmes ember ezután a meccs után nem fog azzal előjönni társaságban, hogy akkor, ha nyerünk Hollandiában...