Ráugrom a hátára, belegyalulom a földbe
mészöly sámán | 2013.11.30. 09:58
Bekő Balázs a Honvéd-Kecskemét 94. percéről: Nem akarom túlragozni a kapott gólunkat, de ha már hibát követünk elé s van vissza fél perc, akkor ráugrok a hátára, belegyalulom a földbe, ha kiállítanak, akkor kiállítanak, ha nem, akkor nem, de van 25 méterről egy szabadrúgás, és vége a meccsnek. Nem véletlenül mondtam azt a mérkőzés előtt, hogy abból főzünk, amink van.
Barry, a kacskalábú gólvágó
mészöly sámán | 2013.11.27. 15:44
Az azért elég Manchester United volt, amikor bal szélről jobb külsővel érkezett a beadás a Puskás ellen, a kecskeméti kacskalábú, Barry pedig beverte kapásból még pénteken. Zseniáis mozgása van Barrynek, mindenki figyelje a jövőben.
A halálcsillag magányossága
mészöly sámán | 2013.11.23. 08:22
Időnként az ország első számű halálcsillagának első számú csatára is tévedhet, ezzel továbbra is a kiesés kies határmezején tartva a csapatát. Lencsének itt az üreskapu is kevés volt, de hát nagyon gyorsan pattant a labda, így pedig köztudottan nagyon nehéz, a Puskás hiába vezetett 2-0-ra, végül a Lencse helyzeténél nyolc védővel is teljesen tétova Kecskemét kiegyenlített. Újra futball.
Az év kontráját vezette az Újpest
mészöly sámán | 2013.11.15. 09:07
Eddig méltatlanul hanyagoltam a ligakupát, ami pedig egyszerre a jövő, és a szurkolóból kiszakadó kurva gyenge, kérem tisztelettel. 2-1-re verte a Kecskemét a családtagok és barátnők előtt az Újpestet, a valamikor még a válogatottnál is számításba vett Lázár Bencének pedig még a hét méter széles kapu sem volt elég széles. Négy az egyben.
Tóth Bálint a szentkép árnyékában tapsol
mészöly sámán | 2013.11.02. 07:21
3-1-re nyert hazai pályán a Pápa az egy félidőt emberhátrányban lejátszó Kecskemét ellen. A pápai edző Kenesei Krisztián beállításakor valamit a focista fülébe súgott, amit később Tóth úgy magyarázott, Keneseivel az elmúlt időszakban többet beszélgettek, mint edzettek, ezért volt szüksége a csatárnak a jó tanácsokra.