A magyar futball igaz története

Hagyjuk a válogatott behívón maga is meglepődő Devecseri Szilárdokat, és hagyjuk az olyan szövetségi kapitányokat, akik képtelenek békét kötni a legjobb magyar focistával, hagyjuk a balhátvédben játszatott középpályásokat, és a középpályásként játszatott középhátvédeket. Hagyjuk Koman Vladimirt, aki még Németh Krisztiánnál is jobban megrekedt a fejlődésben, és hagyjuk a Hollandiában pályára lépő játékosok felét, hagyjuk a gyávákat mindörökre.

Hagyjuk a kétszer egymás után teljesíteni képtelen játékosokat, és hagyjuk a legalább öt gólhoz asszisztáló Korcsmár Zsoltot. Hagyjuk Bogdán Ádámot, mert az nem kapus, aki csak akkor tud bravúrt hozni, amikor már minden mindegy. Hagyjunk mindenkit, aki olyan szerencsétlen, hogy Arjen Robben vigasztalja, és hagyjuk az összes nagyképű kis pöcsöt, aki a románok elleni 0-3 után azon nyafogott, hogy mit nyafognak a szurkolók.

Hagyjál minket Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás és az összes láthatatlan profi, akik azzal áltatnak, hogy akkor most kijutunk, de legalább pontot szerzünk. És hagyjál minket Egervári Sándor, te is, négy évet kaptál, a lemondásod kötelező volt, a csapatod ennyit ért. Hollandia-Magyarország 8-1.

Jajj, szegény Sallói István az egyetlen a magyar futballban, aki nem tud semmilyen bundáról és gyengébb napjain, amikor már tényleg nem bírja tovább, könnyes szemmel áll oda a többiek elé, hogy "ti hallottatok bundáról, szóljatok, ha tudtok valamit, nekem most homokba van dugva a fejem". Visszatérő nyervogását most Borszéki Csaba miatt adta elő, aki tavasszal Kecskeméten, Sallói csapatánál volt cserekapus, de közben az Eger bundáit szervezte állítólag. Borszéki egy meccsre azért a bohócba is beszállt, kapott is egy ötöst a Viditől, közte egy ilyet.

Bognár György ma mindenhez ért, ami futball pedig nem volt még olyan rég, amikor Kispesten úgy fogadták a szurkolók, hogy azért lett a Honvéd edzője, mert a két kedvenc színe a PIROS meg a FEKETE. Belőled elég volt.