A magyar futball igaz története

Ez a ligakupa csodálatos, jobb mint bármilyen tartalék-bajnokság volt régen. Sopronban ismeretlen játékosok küzdenek Böde Dániellel, aki mesterhármast rúg, de Moniz is arról beszél, hogy a hazaiak gólját egy Nyilasi szerezte. A Videotonban megrázza magát Lupeta, aki miatt Torghelle Sanyikának éppen nincs csapata, de a hír az, hogy Orbán Gáspár kapott tíz percet. Én mondom, a ligakupának párja nincs, még Rudolf Gergely szárnyalása a harmadosztályban sem ér fel hozzá.

Ha nem az isteni Davide Lanzafame, akkor feltehetőleg a fradista Leonardo volt az elmúlt öt év legnagyobb műsorszáma a bohócligában. Ha a labdához ér ellágyul a szív, annyira tud focizni a kandúr, de szerencsétlen állandóan megsérül, ráadásul Nyugat-európai szinten annyira nem tud focizni, hogy komolyabb csapatok (értsd: Roda KC, vagy Fortuna Düsseldorf) eltűrjék a hülyeségeit, de itt a bohócban ő egy igazi sztár. A hétvégén pályára lépett lábtörése után a ligakupában, de ez a gif már frankón múlt, még az Eger elleni bundameccsen produkálta tavasszal.

Eddig méltatlanul hanyagoltam a ligakupát, ami pedig egyszerre a jövő, és a szurkolóból kiszakadó kurva gyenge, kérem tisztelettel. 2-1-re verte a Kecskemét a családtagok és barátnők előtt az Újpestet, a valamikor még a válogatottnál is számításba vett Lázár Bencének pedig még a hét méter széles kapu sem volt elég széles. Négy az egyben.