Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ha már szóba jött a minap, hogy Pintér Attila akkora népnevelő, mint mindenki egyetlen Mészöly Kálmi bácsija, nézzük meg, min akadt ki a késői szocializmust is rezignáltan tűrő magyar közvélemény 1981-ben. Mészöly Kálmán még a válogatott szövetségi kapitánya volt, és simán vertük a norvégokat, de ez még nem az az időszak, amikor Izlandról hazafelé jövet megstukkolt egy kamionsofőrt.

Torghelle Sanyika az MTK-ba szerződött! Sanyika kispesti nevelés, de az MTK-ból szerződött külföldre, és az MTK-hoz is kötődik egyik leghíresebb mutatványa, Somorjai Tamás (aki meglepő módon még focizott ezután a belépő után) megrendszabályozása is. Sanyika ezen a meccsen keveredett köpködésbe Lipcsei Petivel, és innen ered Lipcsei lófejű gecizése és kockacukorral dobálása is. Micsoda idők voltak!

Amióta láttam Nikházi Márk gólörömét nem hagy nyugodni egy még 2006-os eset, amikor Palásthy Norbert még valahol a másodosztályban játszott, talán a REAC-ban, és a második félidő végén nem tudom, ki ellen sorsdöntő gólt szerzett, amit így ünnepelt meg. Ugyanaz a mez, ugyanúgy a salakon, mint a lelki ikre Nikházi.

A gól se volt semmi egyébként, amit így ünnepelt meg. Palásthy, fiam, kár, hogy kikoptál a bohócligából.

Csodálatos, ritkán látható, fantasztikus és nehezen felejthető meccset játszott egymással a Puskásban a Fradi meg az Újpest. A meccset 22 ezren látták a helyszínen, és már a negyedik percben elveszthették az eszüket az újpestiek, amikor gepárd2, Bavon Tshibuabua teljesen stílusidegen módon, szép gólt lőtt kapásból. A Fradi megzavarodott, az Újpest rohamozott, és amikor Diallo egyenlített, nyugodtan lehetett volna már 0-2 az Újpestnek.

Az első félidőben fokozatosan érkezett meg a Fradi meccsbe, a fordulás előtt nem sokkal pedig a vezetést is megszerezhette volna. Józsi György kapásból lőtt, a kipattanót Diallo bikázta bele az ihletett állapotban röpködő öregfiúba, Balajcza Szabiba, de nem volt vége, újabb kipattanó, amit a gólvonalról vágnak ki, de 10 másodperc múlva már újra Diallo fejel kapufát, a kipattanó pedig a földön agonizáló Vasziljevics kezén változtat irányt, így nem tud kapura lőni Böde. FUTBALL!

A második félidő rögtön egy Juanan öngóllal indult, nem volt olyan Fradi gól egyébként, aminél nem lett volna a közelben Juanan, mint tucatlégiós. Már ekkor zöld füstbe borult a lelátó, Böde gólja után pedig már lemondtak a szurkolók a magukra erőltetett nyugati sztenderdekről, és jöhettek a rohamrendőrök megfékezni a pofozkodás felé tartó ünneplést. Ha ezt a meccset negyven éve játszották volna, és nem 3-1, hanem 5-4 lett volna a vége, akkor ma erre a Fradi-Újpestre is könnyes szemmel lehetne bezzegezni, hogy a régi szép idők. Még ilyet, még sok ilyet, fiúk!

Vasárnap, akkor jön az elmúlt öt évben már derbiként emlegetett Fradi-Újpest, és az ilyen háromesélyes blablabla meccseken, tényleg bármi megtörténhet, még az is, hogy Somalia jobbhátvédből megindul, mint tavaly, aztán ballal óriás gólt ver a léc alá. Somalia gólja megihlette a meccs után Lázár Bencét is, aki azt bírta mondani, hogy a "Somalia még jobbal sem tud lőni, nemhogy ballal". Szegény kicsi Lázár Bence sem tud ballal lőni, azért mondta. 

A magyar futball igaz története

blogavatar

Kérjél kézműves gifet mészöly sámántól ballagásra, évfordulóra, Honvéd-Fradi 2-0-ra a fészbukon. De legyen hozzá videód is, mert a megfizethetlen Pintér Attila fejek csak úgy nem potyognak az égből. T.Á.M.A.D.Á.S.

Kövess a Twitteren!

Like-olj a Facebookon!

Feedek

Követők

Gazsó István [cikoria] mészöly sámán végh hanta attiladee Csipszer Ákos Darth Geri

Címkefelhő

fradika (35),magyar válogatott (32),honvédka (27),vidi (18),újpest (18),mezőkövesd (16),loki (16),pápa (15),haladás (14),etó (14),mtk (11),paks (11),kecskemét (11),pécs (11),hülyegyerek (11),németh krisztián (10),klasszikusok (10),pintér attila (9),a jövő válogatottja (9),szalai ádám (9),európa liga (8),kaposvár (8),diósgyőr (7),puskás akadémia (7),bunda (7),dzsudzsák balázs (7),szűcs lajos (6),győr (6),arany potyamackó díj (6),simon attila (5),böde dániel (5),pölöskey péter (4),amikor a drogok hatni kezdtek (4),thomas doll (4),bajnokok ligája (4),torghelle sanyika (4),davide lanzafame (4),frizuravarjak (4),popkulturális ikon (4),lencse lászló (4),focistafeleségek (4),diallo (4),bírózás (4),huszti szabi (4),holender filip (3),martínez (3),zé luis (3),ligakupa (3),sousa májsztró (3),juhász roland (3),holman dávid (3),harsányi zoltán (3),gyurcsó ádám (3),rudolf gergely (3),futács márkó (3),nikházi márk (3),george menougong (3),a kis Nemanja (3),mohl dávid (3),válogatott (3),ayub daud (3),radó andrás (3),rossz szokások (3),a kis nemanja (3),eközben a fradi-pályán (3),belőled elég volt (3),öngól (3),bekő balázs (2),kabátné (2),simon krisztián (2),kabát peti (2),tóth balázs (2),baráth botond (2),balajcza szabi (2),mracskó mihály (2),véber nagyúr (2),böde dagi (2),magyar valogatott (2),egervári sanyi bácsi (2),lipcsei peti (2),király gabi (2),éger lászló (2),véber györgy (2),józsi györgy (2),puskás (2),devecseri szilárd (2),pruki (2),pátkai máté (2),sidibe (2),felcsút (2),mészöly géza (2),gera szotyi (2),szevasztok (2),vanczák a vércse vili (2),kamenár (2),bavon tshibuabua (2),somalia (2),sérülés (2),david mateos (2),szolgálati közlemény (2),kemenes szabolcs (2),guzmics richárd (2),otigba kenneth (2),máté péter (2),julian jenner (2),fótyik dominik (2),jova levente (2),váczi zoli (2),bohócliga (2),filip holender (2),kleinheisler (2),ricardo moniz (2),vermes krisztián (2),kovács istván (2),videoton (2),pölöskei zsolt (2),pölöskeik (2),josé gomes (2),koszta jani (2),priskin tamás (1),szentkép (1),szotyi (1),fodor ferenc (1),dvtk (1),vukaszovics (1),tóth bálint (1),urbán flóri (1),cicanadrág (1),hajdú b istván (1),sándor györgy (1),kemenes szabi (1),hajdu attila (1),sekour (1),markus (1),szántai levente (1),ez meg mi (1),somorjai tamás (1),bombagól (1),mészöly kálmi bácsi (1),vermesné (1),demjén gábor (1),korhut miska (1),bogdány (1),nagy gergő (1),struhár (1),szvennisz (1),rulett gyuri (1),nebojsza vignjevics (1),gólöröm (1),bognár stefi (1),bl (1),grumics (1),coub (1),ugrai roland (1),kulcsár tamás (1),tshibuabua (1),barry (1),kenny otigba (1),németh márió (1),szurkolók (1),bonazzoli (1),perea (1),rajos (1),vaskó tamás (1),fradi (1),csizmadia csaba (1),csernányszki (1),kapufa (1),mateos (1),sebők vili (1),térmikrofon (1),hátország (1),köteles (1),vass ádám (1),rudas feri bácsi (1),goran maric (1),wukovics a népligeti szatír lászló (1),nyíregyháza (1),halmosi péter (1),orosz márk (1),lipták (1),leonardo (1),varga roli (1),hegedűs lajos (1),pogacsics (1),lesgól (1),pintér (1),lázár bence (1),bajzát peti (1),illés béla (1),kecsó (1),vrucina (1),posza zsolt (1),borszéki csaba (1),hőség (1),konta barbara (1),a gigászok harca (1),kovács péter (1),németh norbert (1),sallói istván (1),jack tuijp (1),fröhlich roland (1),sztevanovics (1),rafa wolfe (1),groppioni (1),jarmu ahjupera (1),dombi tibi (1),garami józsef (1),sport plusz (1),tischler patrik (1),verpecz istván (1),simon tibi (1),Paulo Sosa (1),alapozás (1),marco caneira (1),vadócz (1),koman vladimir (1),hemi bácsi (1),berki krisztián (1),csank mester (1),bodnár boci (1),vadóczné (1),adamo coulibaly (1),jack a turbo tuyp (1),akkor és most (1),bognár györgy (1),bajner bálint (1),pavel durica (1),rajczi peti (1),vinícius (1),gyurcsó (1),akeem adams (1),gerson (1),szabics imre (1),palásthy norbert (1),thian (1),futsal (1),Loki (1),völgyi dániel (1),szabó jános (1),kanta józsef (1),juanan (1),valerij bozsinov (1),haraszti zsolt (1),bacsa patrik (1),trajkovic (1),tóth bence (1),ivancsics gellért (1),atomvillanás (1),lovrencsics gergő (1),stieber zolika (1),vadócz krisztián (1),marco rossi (1),puszi (1),horváth ferike (1),szakály péter (1),bódi ádám (1),l. mátyás (1),gyepes gábor (1),fehér zoltán (1),korhut mihály (1),simon krisztian (1),vernes rikárdó (1),cicó (1),haladas (1),embé1 (1),bajzát péter (1),másodosztály (1),hajnal tamás (1),knézy jenő (1),hrutka rudi (1),németh ádám (1),koller krisztián (1),lipták zoltán (1),szolnoki roland (1)

Hirdetés