A magyar futball igaz története

Az egész egy bedobásba tartó jó lövéssel kezdődött, Szolnoki Roland (leendő válogatott labdarúgó) ballal megpróbálta, majd jött Vermes Krisztián (korábbi válogatott labdarúgó), aki testtartásával és fejmozdulatával azt üzente, hogy a labdát ő bizony most magabiztosan kiemelte a mezőnybe. Az alap, ugye, hogy végy egy jó kapust.

Egyszerre ült tort a bírói vakság, a bírói vakszerencse és az isteni beavatkozás az igazság érdekében a szombati Diósgyőr-Újpesten. A hazaiak egy jól kezdő Újpest ellen nyertek relatíve simán, 2-0-ra, úgy hogy ha nem így alakul, akkor most Németh Ádám, mint vadbarom szerepelne a hírekben, így viszont az egész kicsit tét nélküli. 1-0-ás diósgyőri vezetésnél Barczi Dávid kiugrott, majd megpróbálta átemelni a kifutó Balajcza Szabolcson a labdát, a kapus arcában azonban elakadt a labda. Németh Ádám pedig lefújta a kezezést, majd amikor rászóltak a fülére, (éljen soká a futballban alkalmazott technológia) szabadrúgást ítélt kifelé. Kérem?

De ha valaki azt gondolná, hogy a bíró csak késleltetve fújta le a lest, vagy a Diósgyőr tudott volna profitálni abból, hogy Balajcza Szabolcs messze a kapujától, öregember módjára összeesett, az téved. 

A bírói síp egyébként nagyjából akkor szólalt meg, amikor a Diósgyőr játékosa kapura lőtt, csak hogy teljes legyen a zűrzavar. Magyar futball, én úgy szeretlek.