A magyar futball igaz története

Bár többekben biztos felmerült, hogy akkor sóval beszórni az egészet, és egy évig ne is játszunk egyetlen válogatott meccset sem, mondjuk, szerintem is erősebbek lennénk egy év pauza után, mintha majd novemberben ki kéne állni a nem tudom, kivel, de ez szerencsére nem így működik. Viszont kell egy új kapitány. Mészöly Géza, a.k.a. a szőke kavics karrierjébe be van kódolva, hogy egyszer kapitány legyen, de ő hasonló mentalitású edző, mint Egervári, simogatja a fiúkat, amikor pofozni kéne, ezért nem ő jön most a magyar futball szokásos körforgásában.

Hanem az olyan altesti vadorzók, mint Pintér Attila. A Leandrót anno lebuzibrazilozó Pintér egyszer már majdnem kiesett a pikszisből, de aztán megkapta az esélyt Győrben, és tavaly bajnok lett. Egészen Kelet-Európa széle lenne, ha ő lenne a szövetségi kapitány, de az aktuális magyar bajnok edzője mindig esélyes lesz a kapitányi posztra, főleg egy olyan korban, amikor Guus Hiddinket továbbra sem érdekli a magyar kispad.

Paulo a Sousa májsztró Sousa azonban nyilvánvalóan nagy esélyes. A románok elleni 3-0 után Budapesten nézte meg az észtek elleni meccset, nyilván nem azért, mert olyan penge dolog lenne kedd este Budapest. Ismeri az országot, ismeri a játékosokat, Bognár György szerint egy analfabéta, szóval tökéletesen megfelel szövetségi kapitánynak. Ráadásul őt egyáltalán nem érdekli a focisták lelki állapota, így még az alaptézis is teljesül: minden focista vérezzen.

Hagyjuk a válogatott behívón maga is meglepődő Devecseri Szilárdokat, és hagyjuk az olyan szövetségi kapitányokat, akik képtelenek békét kötni a legjobb magyar focistával, hagyjuk a balhátvédben játszatott középpályásokat, és a középpályásként játszatott középhátvédeket. Hagyjuk Koman Vladimirt, aki még Németh Krisztiánnál is jobban megrekedt a fejlődésben, és hagyjuk a Hollandiában pályára lépő játékosok felét, hagyjuk a gyávákat mindörökre.

Hagyjuk a kétszer egymás után teljesíteni képtelen játékosokat, és hagyjuk a legalább öt gólhoz asszisztáló Korcsmár Zsoltot. Hagyjuk Bogdán Ádámot, mert az nem kapus, aki csak akkor tud bravúrt hozni, amikor már minden mindegy. Hagyjunk mindenkit, aki olyan szerencsétlen, hogy Arjen Robben vigasztalja, és hagyjuk az összes nagyképű kis pöcsöt, aki a románok elleni 0-3 után azon nyafogott, hogy mit nyafognak a szurkolók.

Hagyjál minket Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás és az összes láthatatlan profi, akik azzal áltatnak, hogy akkor most kijutunk, de legalább pontot szerzünk. És hagyjál minket Egervári Sándor, te is, négy évet kaptál, a lemondásod kötelező volt, a csapatod ennyit ért. Hollandia-Magyarország 8-1.

Akkor az, ugye tény, hogy a magyar válogatott az utolsó 4 meccseén 3 év alatt 19 gólt kapott a hollandoktól, és az is, hogy ma este valószínűleg a Mészáros-Elek-Guzmics aranyfaszú trióból kettő legalább pályára lép. Mészáros Norbert a románok elleni hazai, Guzmics Richárd a románok elleni idegenbeli, Elek Ákos meg a hollandok elleni hazai meccsen követett el nemzetvesztő hibát, utóbbi a minap meg is jegyezte, hogy van esélyünk, mert várhatóan nem ő lesz a balhátvéd. Köszönjük, Ákos, leülhet a padra.

Elek a hollandok ellen még 2-1-es hátránynál szorította a kést a válogatott félelemtől félbénult tagjainak a torkához, ami ilyen negyedik gólhoz vezetett. Bármi is lesz, szeretném, ha ilyen gólokat nem kapnánk (és utána bárki is azt mondaná, hogy még így is van esélyünk a brazil vb-re).

Ez a meccs kicsit máshogy alakult, pusztító 8-1-et mértek ránk a hollandok. Devecseri Szilárd nevében is elnézést kérek.

Jobban kedvelem a győzedelmeskedő, mint a szerethető válogatottat, de amikor 5-3-at játszottunk az előző selejtező sorozatban Hollandiában, akkor egy pillanatra felsejlett, hogy mit is akar mondani Egervári Sanyi bácsi a szerethető válogatottal. Félidőben mentek 1-0-ra a hollandok, aztán Rudolf egyenlített, Gera fordított, hogy utána a 75. percben 3-3-ra mentse a meccset. Aztán persze kikaptunk 5-3-ra, de ez most mindegy.

Az a második félidő a magyar válogatott csúcsteljesítménye volt az elmúlt években (pedig négy gólt kaptunk), még a pökhendi kis pöcs hollandok is lekókadtak egy pillanatra, és akkor el lehetett hinni, hogyha a magyar válogatott ihletett állapotba kerül, akkor tud döntetlent játszani egy élvonalba tartozó csapat ellen, és ha ez összejönne ma este, akkor elégedettek lehetnénk. Még akkor is, ha valószínűleg nem lesz elég semmire. 

Nem az olyan kandúrkákat kéne piedesztálra emelni a magyar televízióban, akiknek az egyetlen jó tulajdonságuk az, hogy csinosan áll rajtuk a slim-fit ing, meg hogy biztosan nem mondanak olyat, amiért érdemes lenne nem elkapcsolni a szünetben, hanem az olyan macskákat, mint a Koszta Jani. Minden hétköznap reggel fél ötkor kel, 5.50-kor blokkol a gyárban, és ezt nem én találom ki, hanem ő meséli, amikor 54 éves korában bejelenti a visszavonulását, aztán délután megy edzést tartani Újpestre a gyerekeknek. Követelem, hogy Koszta János legyen a szakértő a holland-magyaron, mert ő a futballkultúra maga!

Mert ő nem hümmög, meg vonogatja a vállát, hanem belemondja a kamerába, ha valami szar volt, és még azt is, hogy cikinek érzi, hogy ő párszoros válogatott volt, most meg mindenféle zsúrpubik néhány meccs után már ott vannak, ahol ő volt 15 év bohócliga után, mert benyomják őket a menedzserek. De Koszta Jani azoknak is üzen, akik nem tudják, milyen macska volt ő valamikor, "tegyétek be a videókazettákat, ha látni akartok valaha védeni, mert a pályán többet nem lesz rá lehetőségetek".