A magyar futball igaz története

Nem lehet nem szeretni Böde Dánielt, fradista, futballista, és ha még lassúnak is tűnik az első lépése, de ha már lendületbe jött, észt legyen a talpán, aki szabályosan megállítja. Igaz, most annyira nem is akarták, de ez már fájjon Tarmo Kinknek, és az Ahjuperának.

A Böde-Németh Krisztián csatársor meglepetés volt, de működött, mindketten jól játszottak, de ez főként nem annak volt köszönhető, hogy a Böde-Németh jobb lenne, mint a Böde-Szalai, hanem, hogy Hajnal Tamás személyében volt egy támadó típusú belső középpályás, és nem abban kellett bízni, hogy majd egy középpályásként játszatott védő hirtelen jó labdákat kezd osztogatni. De ez még nem minden.

Egervári Sanyi bácsi öt, hat, vagy hét helyen változtat a kezdőn az észtek ellen, ha nem teszi be a Németh Krisztiánt kiakadok, miközben extra mennyiségű rendőr vigyázza a válogatottat Telkiben a románok elleni súlyos zakón felbuzogva. A 3-0-s vereség után már csak számolgatni van esélyünk, miközben egy olyan Észtország érkezik, amely majdnem megverte Hollandiát pénteken. Ami nem is rossz most nekünk, mert kétszer egymás után úgyem játszanak jól, miközben jó esetben mi sem gyengén, és egy árnyalattal erősebbek is vagyunk. Észtországban ezzel a Hajnal góllal nyertünk 1-0-ra.

A románok este nyolckor játszanak a törökökkel, ha kikapnak, mi pedig nyerünk, akkor újra mi vagyunk a másodikok. Ebben az esetben 14 pontosak lennénk, Románia 13, akárcsak a poraiból eledező Törökország. Viszont a románok már egyszer sem játszanak a hollandokkal. Akárhogy nézem, nem jön ki. Böde Dániel zseniális góljáért erre tessék!

Csatlakozz a formálódó ellenálláshoz a Facebookon, vagy a Twitteren, hogy minden a helyére kerüljön.

Ez egy ilyen hétvége, természetesen ők is kikaptak a románoktól 6-2-re. Az olimpiai bajnok román újságíró válogatott ellen mutatott játékkal elégedettek lehetnek a fiúk, jól küzdöttek, de összeszokott csapattal találkoztak. A meccs után a küzdő felek közös rántotthúsozásan vettek részt, és a románok jó házigazdának bizonyultak. Sárga-kék masnis ajándékszatyrokba pogácsákat csomagoltak azoknak, akik kértek.

Szánalmas, béna, nemzetvesztő, a lelkekbe tipró, ügyetlen, borzasztó, a profi létet megkérdőjelező gólokat kapott a magyar válogatott Romániában, egy olyan román csapattól, amelyet tavasszal kellett volna megverni itthon, hogy ne megint idegenben kelljen 50 ezer román előtt ésatöbbi, de olyankor nagyon nehéz, amikor két olyan középhátvéddel játszol, amelyikből az egyikről egy éve még azt hittem, hogy egy dél-szláv a Haladásból. Guzmics Richárd az első percben megadta az alaphangot egy klasszikus nemzetvesztő öngólpasszal.

És, mint a magyar futball klasszikus bukásainál általában, most is érkezett a menetrendszerű összeesés a hiba után. Minden párharc a románoké lett, a tökös gyerekekből összetört tinifúk lettek nálunk, és a huszadik percben már egyértelmű volt, hogy csak az a kérdés, milyen jól fog védeni Bogdán Ádám (szerencsére elég jól). De a bombagólt senki sem védi.

A második félidőt a szerencsésebbek már nem látták. Nevetséges volt a védekezés, a románok rendszeresen egy az egyben vihették Bogdánra a labdát, aki a legjobb magyar volt Knézy Jenő mellett. Knézy, apja legszebb hagyományait idézve, az általános apátiáját, és kirívó baromságait levetkőzve, kivételesen figyelte a meccset, és végig teljes szívvel ekézte a fiúkat. 

Még persze lehet számolgatni, de az úri kaszinókban, és a lovin is már letettek a magyar csapat továbbjutásáról, mert értelmes ember ezután a meccs után nem fog azzal előjönni társaságban, hogy akkor, ha nyerünk Hollandiában...

A tavaszi zártkapus 2-2-őn, ahogy a 92. percben hatan vettünk körül két románt, majd Mészáros szerelte Vargát, ami után a labda valamelyik nevesincs csatárhoz pattant, aki remek ütemérzékkel a kimozduló Király Gabit megelőzve a kapuba lőtt, abban volt valami abból az önsorsrontó magyar válogatott attitűdből, amely végigkísérte minden harminc alatti magyar férfi egész fiatalságát. Ha ezt kihagyjuk, a Szalai-Böde-tandemet viszont nem, akkor nyerni fogunk.