Sándor Gyuri is bejelentkezett a válogatottba
mészöly sámán | 2014.01.24. 05:32
Edzőmeccsek, edzőmeccsek mindenütt! A Videoton egy bolgár csapattal ikszelt valami meleg helyen, pedig Sándor György azonnal a saját kapujára emelte a kicsit szalajt kapus kigurítását. Pintér Attila már címezi is a behívót.
Pintér Attilát már most fúrják az újságírók
mészöly sámán | 2013.12.19. 12:38
Az év trollkodása után mindenki elé odaállt Pintér Attila, hogy megmondja, hogy a bohócligára építi a válogatottat, de a magyar újságírás árokásói már most megpróbálják ellehetetleníteni a mondandóját. Egyébként én már magamhoz tértem.
A románoknak ez is kevés volt
mészöly sámán | 2013.11.21. 06:06
Ehhez képest Devecseri Szilárd öngólja semmi sem volt Hollandiában. Az egyik görög fiú ezzel az öngóllal ajándékozta meg Romániát, aztán Görögország simán kijutott a vébére.
Fótyik a mezőkövesdi Devecseri
mészöly sámán | 2013.10.19. 08:13
Egy pillanat alatt szitokszó lehet egy magyar focistából, ha teljesen indokolatlanul válogatott lesz, majd a sorsdöntő meccsen igazi nemzetvesztő hibát vét, ráadásul a hétköznapokban csapattársa egy másik olyan játékosnak, aki teljesen indokolatlanul válogatott lett, és szintén igazi kretén volt egy sorsdöntő mecsen. Guzmics Richárd kezdte a sort, Devecseri Szilárd folytatta, most pedig a nyerő lovon ne változtass elvét követve, Fótyik Dominik (reméljük az ő InStat számai is jók, mert az InStat-számok olyanok, mint a Fibonacci-sorozat, és a pí egyszerre) mutatta meg, hogyan lehet eldevecsirisedni, méghozzá a két nagy előd óvó tekintete előtt. Egyébként Devecserinek és Guzmicsnak is meg volt a lehetősége, hogy egy szép nyugodt karriert lehúzzon a bohócligában, de ez a két meccs elintézte a renoméjukat egy életre.
Lovrencsics, az őspopulista szélső
mészöly sámán | 2013.10.03. 14:53
Lovrencsics Gergő már egy ideje Lengyelországban focizik, de sosem gondoltam volna, hogy ő valaha az életben, bárhol is sztár lesz, még azt sem, hogy felismerik, erre kiderül, hogy valami lengyel átverős műsorban az ő kezébe adják a hajnyíró gépet. Próbálta volna meg ezt Pápán.